2011. augusztus 24., szerda

2011. augusztus 15., hétfő

Valós riport egy amerikai popfesztiválról...



"Hogy az Úristen rúgjon belétek a maga szentséges lábával, ti rusnya férgei ennek a cifrára teremtett vérzivataros világnak!" hát mi ez a kupleráj? 
szavakkal nyitottam szombat délután, miután kiszálltam a kocsiból a NY State Fair parkolójában. De kezdjük inkább az elején. 

Kábe egy hónapja egy borús hétfői napon masszíroztam az adataimat görnyedten a monitor előtt, amikor Dan hátrafordult és megkérdezte: van kedved eljönni a Krockathon fesztre, 13 zenekar, STP húzóval 45 dolcsiért? Nem gondolkodtam sokat, megvettem a jegyet, bár kacérkodtam a VIP szekcióval 3x annyiért, de hála az égnek elhessegettem a gondolatot.

Szóval eljött a nagy nap, Dan felhívott, hogy délelőtt 11 kor van kapunyitás, aztán délben jönnek a felszopó bandák, de ő azért csak kicammog 3 körül, hogy megnézze mit tud a Sick Puppies. Már az autópályáról jöttem le, amikor jött is az sms: " Sick puppies is sick!" Mivel két szenvedélyem van a basszer, meg a bigék,  beletapostam ahogy tudtam, hogy elcsípjem ezt a beteg kiskutyát:

Hosszas keresgélés után végre találtam egy parkolóhelyet, de a látvány ami fogadott valami elképesztően lehangoló volt. Ez egy egynapos fesztivál, de a nyomokból ítélve már tegnap este elindulhatott az Armageddon. Nem vagyok egy finnyás alak, de itt olyan szintű szeméttenger fogadott, amit szabályszerűen meg kellett másznom, hogy eljussak a kapuig. Mindenfelé felgyújtott olajoshordók, sátrak szétesett leégetett bbq sütők (még a parkolóban vagyunk) , szétvert autók, elhagyott ruhák, dzsekik,  tonnányi sörösüveg,  pizzásdobozok, répatorták egymás hegyén hátán.
A jegyem "Will call" rendszerű volt, tehát sorbanállás után bemutattam egy ID-t és már adták is a belépőmet. Aztán második sorbanállás után motoztak, aztán a harmadik sorban fel kellett rakatnom egy neonszín karkötőt hogy bizonyítsam, elmúltam 21, tehát vehetek sört (sírok), majd beálltam a negyedik sorba sörjegyért , mert a fesztivál területén alkoholt csak jegyre lehet venni, amit előtte kell megvenni 5$-ért(zokogok).
Betáraztam a bambijegyeket, majd beosontam a fesztiválterületre, hogy itt már kivételesen a pizzásdobozok, műanyagpoharak és szilikoncsöcsök Csomolungmáján átmászva keressek egy sörpavilont, és lehúzzak egy korsót jeges Stolichnaya kíséretében. Újabb sokkhatás ér: a sör a legkeményebb ital amit ezen a fesztiválon vehetsz (bömbölök). 
Hát ti - b@sszátok meg -  ...ti nem tudtok bulizni.

Vettem három sört, ebből kettőt egyből inhaláltam almabor helyett, de még épp időben, mert pont akkor keveredtem a színpad elé, amikor ez a kis csinimini úgy morzsolta meg a húrokat, ahogy én sosem fogom. Mindenesetre Anzai kisasszonnyal el is értem a nirvánát. 


A fesztivál egyébként összvisz két színpaddal operált, míg az egyiken ment a móka, addig szereltek a másikon. Így a SP (bár ezt talán nem kéne így rövidítenem) koncert közben néha átpislogtunk a másikra, ahol a Bush mocorgott, akkor vettük észre a VIP szektort, ami KILOMÉTEREKRE a színpadoktól egy elkerített lelátón volt, és heringként egymásnak feszülve, mint valami kihelyezett Mikorszkóp színpadon tapsoltak ütemesen azok a barmok, akik kifizették a tripla árat.
ők pedig minden bizonnyal a jövő reménységei

Ami számomra meglepő, hogy itt sem volt pogó (moshing, tanuljuk ma ezt is meg), persze lehet hogy bennem van a hiba és én járok langyibangyi fesztiválokra, de itt szolid ördögvillázásban fejezik ki tetszésüket a rajongók, mondjuk egy olyan harmatgyenge koncerten, amit a Bush nyujtott, senkinek nem indulna be a bugi a lábában, de azért mégis csak na! Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kerülnek emberek a földre, de annak főleg a pizza és lightsör mérgezés (kunc) az oka. A teendő ilyen esetben egy átlag magyar Tankcsapda koncerten (ezt csak azért mondom, ha esetleg még nem lettél volna), hogy a földrekerültet pár ember felsegíti, amig másik pár a tömeget tartja vissza, aztán felállitják, és mindenki megy a dolgára. Itt azonban ha földönfetrengés esete forog fenn, felemeled a karod, és mutatóujjaddal lefelé mutatsz többször, dinamikusan, mire a tornyokban kukkoló rendvédelmi szervek mikrofonnal leszólnak a kimentő-mentő osztagnak, akik 3 fővel, plusz hordágy készenlétben állnak, utat törnek a márványfarmer-rengetegben a delikvensig, és mint lesérült játékost hordágyon kiviszik. No most varrhatod a gombot.

A Bush koncertet egyébként csak az mentette volna meg, hogy ha már a saját nóták szarok, akkor lenyomják a Come Togethert jól, de igazából ez sem ment:
-

-
Valószínű ők is érezték, hogy ez így nem funky, így idejekorán búcsúztak, kiszúrva a a Seether-el, akiknek rekordidő alatt kellett azokat a MESA/Boogie FALAKAT betolni, amikhez szerintem 7 élet postdoctori fizetése sem lenne elég. Amikor bedörrentették ott semmisültem meg teljesen. A Seether nagyon jól nyomta, képesek jó számokat kiizadni, most hallottam a Country Songot először élőben, ami egész pofásra sikerült, persze volt Remedy is, meg egy csomó jó nóta, de azért ők is nyomtak feldolgozást, ami viszont legalább meglepően jó volt, így újra elértük a Nirvana-t:
-
-
Koncert után gyorsan felhasználtuk a maradék sörjegyeket, hogy még időben tudjunk fasza helyet találni a Stone Temple Pilothoz. Nagyon sokáig várattak minket a kis szemetek, de aztán hatalmas erővel csak belecsaptak a showba. A san diego-i banda már a nyolcvanas évektől tolja furcsa hard rock-stoner-grunge egyvelegét a mainstream és a rétegzene határán nem kevés sikerrel. Fantasztikus volt a színpadi játék, abszolut otthonosan mozogtak, bejátszották a színpadot, az énekes még a Z tengelyt is:

Aki mellesleg olyan szinten be volt csicssentve, mint Amy Winehouse fény(?)korában, azzal a különbséggel, hogy neki jól állt. Például a "a...a.. csajokat...ne vegyétek fel.... ne rakjátok fel.... mer' az nem jó nekik" mondatnak (számoltam) hatszor  futott neki, igy fejezvén ki nemtetszését a crowd surfing-el kapcsolatban. Mondjuk tényleg érdekes volt látni, hogy a felemelt  leányzókat kizárólag három illesztési ponton voltak hajlandóak a mohó férfi kezek továbbadni.

Szegény Dan-re rá is dobtak egy Donna Tonnát, a háta mögül, miközben mit sem sejtve a Sex Type Thing-et vette fel telefonnal, majd el is tűnt alatta, és akkor szentül hittuk, hogy most láttuk szerencsétlent utoljára. Aztán nagy nehezen legörgettük róla újdonsült barátnőjét, és megtaláltuk a kavicsokba ágyazódva szegényt. Juteszembe kavics...nyoma sem volt a magyar fesztiválokon megszokott porfogó dobbantóknak, így 8 óra ácsorgás a zúzott kövön tényleg felért a végén egy pogóval.
Aztán csak eljött a vége az estének, felcsendült a himnusz Dead and Bloated, amit a főszervező srác vezetett fel, aki kinézett legalább 15-nek. 
-

-

A tömeg egy emberként elindult kifelé, elbúcsúztam a többiektől, megkerestem a kocsimat és megpróbáltam kigördülni a parkolóból, amely közel 2 órát vett igénybe:-)

Gyakorlatilag minden második képet a syracuse.com-ról loptam arcátlanul. Rock on!

2011. augusztus 12., péntek

Az Oltárijó kör 2.


Hiányoztam, nem? Nem. Szóval teperek Toronto felé, belesasolok a visszapillantóba, és látom, hogy egy Mitsubishi jepp 3 centiméterre követ, és benne két szőrös papucsállatka a szélvédőre tapadva fotózza a címeremet egy akkora objektívvel mint a Hubble teleszkóp. A történethez hozzátartozik, hogy volt egy Kossuth címer a hátsó fertályomon, hogy tudassam a világgal: magyar vagyok, nem turista. Persze a touch-free autómosásnak köszönhetően, ami annyira touch-free, hogy 2 mosás alatt nyom nélkül le is radírozta,  nos e helyett biztos ami biztos installáltam egy bazinagy beltéri címert.

Szóval le is eresztettem az ablakot, és meglendítettem parasztlengőmet, jelezvén a lehetséges honfitársaknak, hogy kész vagyok félreállni és meginni velük egy sört, hisz az egész címeresdinek pont ez lenne a lényege. Erre hirtelen megelőztek jobbról, majd fénysebességgel elhúztak a balfenéken. Mindenesetre ha feltűnnék valami kanadai blogon, szóljatok!
Begördültem Torontoba, amely pezsgő és életteli teli volt, mondjuk ezen is csak én tudok meglepődni egy 5 milliós nagyvárosban. Mindenütt fincsi csajok, biciklisek és fincsi biciklis csajok, akiknek sajnos nyomát se látom Syracuseban. Mint később megtudtam, a város bűnügyi mutatói gyakorlatilag a nullán vannak, leszámítva a biciklilopásokat, ez az egyelten árnyoldal. Persze erre is láttunk megoldást, egy bugyirózsaszín neolux sprével 100%-ban  lefújt (ülés, gumik, minden) bicó példájában, amivel valóban nem lehet egyszerű meglépni.

A szállásom a Holiday Inn hotelben volt, leparkoltam a kocsit, bejelentkeztem és Zoliékkal nyakunkba vettük a várost. Egy könnyű, lightos vacsorát terveztünk, tehát marhapörköltet zsírban sült krumplival, amit be is termeltünk a Sin and Redemption-ben. Este még sétáltunk az egyetemi parkban és a belvárosban, megnéztük a parlament alakú parlamentet, majd eltettem magam másnapra.

Másnap reggel frissen-fitten kipattantam az ágyból, és felkészültem a nagy városnézésre. Tim Hortonsban bedobtunk egy kávét és uzsgyi, nyakunkba vettük a várost.






Az egyik első megállónk a helyi Time Square, a Dundas Square volt. Valóban hasonlít rá, tehát egy nagy tér sok emberrel és reklámokkal. Egy színpad is volt, ahol a helyi sóbertné dirigálta az álmos torontoi lakosságot. Mivel már annyira jó testem van, nem álltunk be, inkább tovább indultunk a CN Tower felé.





Útközben megálltunk a hokijátékosok szentélyénél, amit biztos mindenki értékelt volna, aki nálam több hokimeccset látott (tehát gyakorlatilag bárki)


Majd feltűnt a célojjektum, Toronto jelképe: a CN Tower,  

amelyet 1973-ban kezdett építeni a Canadian Nationals vállalat, 3 év alatt sikerült is befejezni, teljes magassága pedig végül 553 méter lett. Befizettük a beugrót, de a hálátlan népség nem bízva higiéniás gyakorlatunkban, mindenkit egyesével letapogattak sűritett levegővel TNT, Semtex, és egyéb molekulák után kutatva, ime:

Zozó bácsit in situ detektálják

Így, ezzel a sokkal tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzéssel beléptünk a hat lift egyikébe, ami 22km/h val húzta fel a gyomrunkat és tartalmát a helyéről, ami egy Komár mopeden is szédítő nagy sebesség, de így vertikálisan még inkább. Persze üvegfalú is volt, ami garantálja a gyengébb idegzetűek találkozását Okada nagyfőnökkel.
Felérvén az obszervációs fedélzetre fantasztikus látkép tárul a kíváncsi turista elé és alá. A padló néhol ugyanis üvegből van, így egészen meghökkentő élményben lehet részed, ha 147 emelet magasan a semmi felett lenézel a lábad között.




A CN Tower után a kikötő felé vettük az irányt ahonnan komppal átruccantunk Toronto Island-re. Itt bedobtunk egy ismét csak könnyű ebédet sörrel, és csodáltuk a torontoi panorámát.


A szigeten meglepő piknik hangulat uralkodott, gondolkoztunk, hogy oda is csapódunk egy indiai családhoz, akik nálunk sokkal jobban felkészülve, monstre hűtőládákkal, napernyőkkel és pokrócokkal felvértezve élvezték a 38 fokos kánikulát. Elhessegetve a gondolatot inkább elsétáltunk a déli mólóhoz, hogy megcsodáljuk az Ontariót magát, és szégyenlős sirályokat makrózzunk jól.

Körbejártuk a szigetet, még meg is mártóztunk a tóban, majd uzsgyi visszahajóztunk.


A forróság ekkor már közel elviselhetetlen volt. Milyen jó lenne, ha lenne ilyenkor egy földalatti város, ahová vissza lehetne húzódni a hőség elől. ÉS(sel nem kezdünk mondatot) kapaszkodj meg:VAN!
A neve Toronto PATH, egy 28 kilométer hosszú 361600 négyzetméteres város van a föld alatt b@szod, amely az Ontariotól egészen a Dundas st-ig tart. A boltokban és irodákban 5000 ember dolgozik, az egész létesítmény teljesen légkondicionált, és segítségével a belváros valamennyi főbb épületéhesz el lehet jutni.




Miután normalizálódott a testhőmérsékletünk, a kínai negyed felé vettük az irányt mert ott állítólag szenzációsak a szezámos labdák. Rá is rákészültem szenzációs távolkeleti leányzókra, de mint kiderült ez valójában egy világbajnok desszert, amit semmiképpen se hagyj ki, ha arra jársz.


Hazafelé még beültünk egy sörözőbe, épp jókor, mert az egész napos kánikula eredményeképpen csak leszakadt az ég, így mi már fedett helyen hideg sör mellett húztuk ki a vihar végét, miközben megváltottuk a világot. Bevallom férfiasan puhány vagyok, estefelé már elfáradtam, fájt mindenem, a tengerparti homok dörzsölt, és hát végül is csak bemászkáltuk Torontot egy nap alatt, bár a cipőmúzeum kimaradt, de így visszagondolva ez talán nem is akkora baj. A búcsúvacsora után búcsút vettünk, és visszavonszoltam magam a szobámba.

Vasárnap reggel a torontoi vidám vasárnapra sikerült ébrednem, amely pont annyira kötött le, mint otthon. Összecsomagoltam, kijelentkeztem, és benyomtam a HOME gombot a gps-en.

A karika második fele már nem volt annyira eseménydús, az amerikai határon 10 perc alatt bejutottam, bár azért itt is volt egy kis kiváncsiskodás. Onnantól pedig már szinte csukott szemmel jöttem, ráadásul Buffalotól az élboly 75 mph-t diktált, így én sem akartam lemaradni. Rochesterben még megálltam egy pihenőre ahol  belefutottam egy magyar piknikbe, de azt majd egy masik posztban nem fogom elmesélni. Hazaértem, a kör bezárult :-)

2011. augusztus 9., kedd

Goldenblog 2011 -Update


Hajhászd velem az olcsó népszerűséget és segits világuralmi terveim megvalósulásában, savazz rám a Goldenblog 2011 versenyben augusztus 21-ig  itt, vagy itt. Köszipuszi!


Update:
Köszönöm mindenkinek aki faszbukkal rendelkezik, és rámdobta szavazatát, ezzel az 50. helyre reptette MedveMenniAmerikát. Örök hála annak a tündérnek is aki jelölt! puszmák